ÉLELMEZÉSIPARI DOLGOZÓK

SZAKSZERVEZETEINEK

SZÖVETSÉGE

Kiállítás

A szervezetünk 100. évfordulójára készült kiállítás megtekinthető székházunkban.

Tagjai vagyunk:
Köszöntő

Köszöntjük 107 éves szervezetünk honlapján!

" Az ÉMOSZ 1905. június 25.-ei alakuló kongresszusán, mely a sütőmunkások szervezetének bázisán jött létre,  részt vettek – azaz képviseltették magukat – a molnárok, a húsosok és a cukrászok is, de főként személyi kérdések, személyes okok miatt csatlakozásukra nem került sor. A személyes okok mellett a valóban egységes Élelmiszeripari Munkások Országos Szövetségének létrehozását akadályozta az is, hogy több szakmában, mindenek előtt a jelentős létszámú molnároknak, húsosoknak, cukrászoknak akkor még nem volt országos szervezetük. Így országos szintű csatlakozásuk eleve nem volt lehetséges.

Mégis joggal számíthatjuk ezt az időpontot az ÉDOSZ megalakulásának, mert igaz, hogy ellentmondásokkal, szétválásokkal tarkítva, de megindult egyfajta együttműködés, a közös és egymás „harcainak” erősítésére irányuló törekvés."

(részlet az Érdekképviseletek az élelmiszeriparban kezdettől - napjainkig 1905 - 2005 c. tanulmányból)

Szövetségi hírek

,,A rendőrség megtiltotta, mi megtartjuk!”

A 2011. szeptember 29-től meghirdetett tiltakozó akciósorozatot a rendőrség megtiltotta. Az Operatív Törzs vezetői a rendőrség tiltó határozatát bíróságon támadták meg. A Fővárosi Bíróság – nem peres eljárásban meghozott - döntése 2011. szeptember 20-a (kedd) délutánra várható.

Az Operatív Törzs a bírósági döntéstől teszi függővé, hogyan és milyen helyszínen tartják meg az Akcióegységhez csatlakozott, mintegy hetven szakszervezet, civil- és társadalmi szervezet demonstrációját.

Ugyanakkor az Operatív Törzs vezetői egyértelműsítették, hogy a bíróság döntésének függvényében, ha szükséges új bejelentést(eket)  tesznek a rendőrségen, melyben csak a helyszín és a demonstráció módja módosulhat, amelyről a bírósági döntést követően tájékoztatják a közvéleményt.

Ezért kérnek mindenkit, hogy aki kész küzdeni a demokráciáért, a szociális biztonságért, az emberi- és munkavállalói jogokért, készüljön a 2011. szeptember 29-én 15.00 órától kezdődő határozatlan idejű demonstrációra, valamint a 2011. október 1-én 14.00 órára meghirdetett tiltakozó Nagygyűlésre!

Ágazati Párbeszéd hírei

Május 31-én ülésezett a Sütőipari Szakágazati Párbeszéd Bizottság. Az ülésen az aktuális kérdések megvitatásán túl bemutatkozott a Magyar Pékszövetség új vezetése. A résztvevők áttekintették a szakágazati kollektív szerződés helyzetét, majd 70. születésnapja alkalmából köszöntötték Werli József urat, a Magyar Pékszövetség főtitkárát.

Werli József nem mindennapi életútja itt olvasható.

Sütőipari - Édesipari közös Szakágazati Párbeszéd Bizottság

A két szakmai szerveződés közötti átfedések, s azok hatékonyabb kezelése érdekében a sütőipar és az édesipar közös szakágazati párbeszéd bizottság megalakítását határozta el.

Az erről szóló szándéknyilatkozatot, megállapodást és kérelmet benyújtották az ÁRMB-nek, mely feltehetően szeptember 20-i ülésén dönt.

Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége

1068 Budapest Városligeti fasor 44.     Tel: 1/413-2120        fax: 1/413-2119     e-mail: info@edosz.hu             web: www.edosz.hu